Nagyon szeretnék szorongás nélkül a talpaimon járva átsétálni az úttesten, s közben zenét hallgatni mint pár éve, szeretnék felszállni egy buszra úgy, hogy tudom, eljutok oda ahová elindultam, szeretnék elmenni egy baráttal  moziba, majd a film után meginni egy jó kis cidert egy kellemes helyen, szeretnék a kislányommal pénzt költeni egy plázában úgy, hogy nem mondja pillanatonként, "gyere már anya!", de jó lenne elmenni úgy egy strandra, hogy nem kell ki, és besegíteni a vízbe, olyan jó lenne, ha nem lennék olyan feltűnő jelenség, hogy 5 percenként idegeneknek kelljen elmesélnem, hogy mi a francért nem tudok járni, szeretnék úgy jönni, és menni, mint még nem is olyan régen, mint 3 éve , amikor rollerrel gurultam a Bikás Parkba...Szeretném, ha a lányom nem szégyellne engem a barátai előtt, hanem büszkén mondaná, hogy "ő az anyukám"...Majd esetleg egy következő életben...Talán akkor...Szeretnék fölmenni a szerelmemmel a Gellérthegyre gyönyörködve  a kilátásban... Annyi mindent szeretnék, ami másnak átlagos dolog...Nekem az elérhetetlen álom...

Jelenleg annak is örülnék, ha emberszámba vennének felfogva, hogy a mozgássérült is csak ember, akinek vannak jogai...Jogai, hogy teljes életet éljen, hogy a rendelkezésére álló segédeszközzel kijusson a házból, ahol lakik, hogy tudja, télen a mínuszokban nem kell szétfagynia ház előtt egy szomszédra várva, aki talán fel tudja tolni a meredek rámpán, és van is olyan emberséges hangulatban, hogy ezt megtegye...Annak is örülnék, ha nem kéne izgulva elindulnom a méregdrága , de a budapesti utakon nehezen használható kerekesszékkel, arra gondolva, hogy tudok e majd haladni az utamon, vagy az akadálymentesítés hiánya miatt, a járdára sem tudok majd, felgurulni? Lesz e aki segít? Egyáltalán jogunk van élni ezen a nyomorult bolygón? Nem elég nekem a betegség a rá jellemző napról,-napra jobban korlátozó tünetekkel, még a jogaimért is harcolnom kell???