Hát...Elképesztő emberek, elképesztő élmények, döbbenetes sztorik, beteg, nagyon beteg fazonok, és igen(!), az intelligenciát nem adják a piacon... Mesélhetnék! Én már sok éve besokalltam, kiégtem! Elegem lett az ostoba írni sem tudó, sekélyes érzelmű, unalmas emberekből, a kéretlen fotókból merev hímvesszőkről, primitív szövegekből, erőszakoskodásból, hazugságokból, álregisztrációkból...Nőként ritkán kezdeményezek ismerkedést... Ja-ja persze, akkor megérdemlem a sorsomat ugye? Na de hát hol vannak az írni tudó értelmes emberek, akik férfiként szívesen kezdeményeznek, és mély érzelműek, a tenyerükön hordozva a nőt? Hol? Hát a mesében!!! Meg a család mellett a lakásban.:D Nem is a társkeresőkön 30-50 évesen ! Túl sok mesekönyvet olvastam 6 éves koromtól, akkor anyukám azt mondta, hogy ő már nem olvas több mesét, gyakoroljuk csak az olvasást ! Hát azt tettem, és az agyamba beégett a Happy End, pedig minden kapcsolatért dolgozni kell, még hozzá jó sokat... Ilyen szempontból a gyermekünkkel, és a párunkkal való kapcsolat a legérzékenyebb tapasztalataim szerint... Minden nap táplálni kell, hogy működjön, és fejlődjön benne a két ember.
Na most, mióta látványossá váltak a mozgásszervi tüneteim, nem erőltettem a társkeresést, mondjuk addig se, de így már a találkozókat is hárítani kezdtem...Aki azt írja, hogy nem baj, ő elfogad a betegségemmel együtt, még nem tudja, hogy mit is fogad el...Minden kültéri program tele van korlátokkal, és ami össze jön feledhetetlenné válik, mert kissé kalandos...Nem mindenki akarja ölben becipelni a moziba a barátnőjét, és kézen fogva kisegíteni a tóból, ahonnan egyébként csak négykézláb tudna kimászni..És ezzel még nem mondtam semmit, mert minden nap változik a helyzet!
.Két hete egy napsütötte péntek délutánon testvéremmel, és az uokahugival autóba ültünk, indultunk fagyizni egy közeli cukrászdába, és akkor jött egy levél...Rövid, tömör, kedves, intelligens, Valaki megtalálta az e-mail címemet egy bemutatkozó szövegbe rejtve...Pont aznap jutott eszembe, hogy vajon észre veszi e valaha valaki? És igen!!! Meglátjuk...
