Egy hónap után végre megérkezett az egyetlen, és új beépített szekrényünk. A rossz az egészben az volt, hogy uzsonnaidőben tudtunk lemosni, és elkezdhettünk, vagyis elkezdhettem bepakolni a nem is kevés cuccunkat zsákokból, és dobozokból. Kislányom a tavaszi szünet utolsó délutánjára hagyta Petőfi önéletrajzát, és a János Vitéz bemagolását, így két versszak között tartott 5 perc szünetet, és rakott be 3 ruhadarabot, amikor éppen nem siránkozott, hogy egyest fog kapni. Nem volt velem a pár nap alatt, így meglepetés volt nekem, hogy az ő segítő kezei helyett, az én segítő füleim kerültek előtérbe... Órákig tudtam volna pakolni, csak végre lakásnak nézzen ki az otthonunk, de 15 percenként minimum 5 percre le kellett ülnöm, mert berogytak a lábaim...Frusztrált, és ideges voltam, mire az óra elütötte a 19.45-öt, és "letettem a lantot" a fal mellé tolva a maradék cuccot másnapig. Kedden jött a szekrény, és péntekre lett tiszta, és csomagoktól mentes a lakás...