Ma hanyagságomnak, vagy inkább tájékozatlanságomnak köszönhetően (kenjük az új lakásra, és a vízórákra) összefutottam "a ház egyik főnémberével", aki a vízórák leolvasása közben VÉGRE felvilágosított róla, (mert ugye  a többiek nem!) hogy a földszinten a  rácson túl. a folyosó végén éveken át praktizált egy háziorvos, akit az önkormányzat kötelezett arra, hogy a rendelőhöz akadálymentesített bejáratot csináltasson a ház oldalánál, olyat amelyet egy aktív kerekesszékkel önállóan is lehet használni. Amikor ezt elmondta, úgy megörültem, mintha nyertem volna a lottón. Nagy súly gördült le a vállamról, hogy nem kell harcolom a házzal, az önkormányzattal, senkivel, és nem fogok bezárva sem élni. Ez a jó hír nagy lökést adott a tegnapi nap folytatásaként a mai pakoláshoz az új beépített szekrénybe, a mosáshoz, és az ágyneműhúzáshoz, amit bottal totyogva követtem el, majd végezetül megszabadultam 3 zsák fölös cucctól, és szeméttől. Még van mit elpakolni, kidobni, de eltűnt a zsákhegy, ami pozitív. A gyerekszoba, mostanra annak néz ki, ami beépített szekrénnyel, és íróasztallal, amelyet porontyom a remélhetőleg  jó jegyek gyártására használhat majd.