Egy hónap után végre megérkezett az egyetlen, és új beépített szekrényünk. A rossz az egészben az volt, hogy uzsonnaidőben tudtunk lemosni, és elkezdhettünk, vagyis elkezdhettem bepakolni a nem is kevés cuccunkat zsákokból, és dobozokból. Kislányom a tavaszi szünet utolsó délutánjára hagyta Petőfi önéletrajzát, és a János Vitéz bemagolását, így két versszak között tartott 5 perc szünetet, és rakott be 3 ruhadarabot, amikor éppen nem siránkozott, hogy egyest fog kapni. Nem volt velem a pár nap alatt, így meglepetés volt nekem, hogy az ő segítő kezei helyett, az én segítő füleim kerültek előtérbe... Órákig tudtam volna pakolni, csak végre lakásnak nézzen ki az otthonunk, de 15 percenként minimum 5 percre le kellett ülnöm, mert berogytak a lábaim...Frusztrált, és ideges voltam, mire az óra elütötte a 19.45-öt, és "letettem a lantot" a fal mellé tolva a maradék cuccot másnapig. Kedden jött a szekrény, és péntekre lett tiszta, és csomagoktól mentes a lakás...

Nem szeretnék olyan kormányt, amely csődbe juttatja a szociális szférát, az egészségügyet, és az oktatást... Az UNIO pénzéből építkezve szidja azt, lejáratja az országot az egész Föld előtt. Nap, mint nap halljuk, látjuk, hogy a mi  pénzünket lopják, tömik meg a tárcájukat, mindez nyílt titok! A választások előtt a migránsozáson kívül semmiféle programot nem tudtak felmutatni, és vitába sem szállnak az ellenzékkel, valószínűleg azért, mert 2 értelmes mondatot sem tudnak kinyögni. A pofátlanság csúcsa, amit művelnek hülyének nézve mindenkit...Reméltem, hogy végre leváltják őket, mert valamit láttam, éreztem az emberekből, a médiából, mintha valami történt volna bennünk, ami reményre adott okot...Ez a remény elúszott április 8.-án éjféltájt... Sok minden összejátszott, talán sokan nem taktikáztak, hanem arra a pártra szavaztak, amelyik felé a szívük húzott, így nem erősítették a jelenlegi mellett a legerősebbeket. A vidéken élőket is könnyű volt manipulálni félelemkeltéssel... A létszám nőtt, jöttek az Ukránok a határ mellé, és a romániai Magyarok is igyekeztek beállni a sorba...De ami szinte biztos, hogy választási csalás történt!!! 

Nagy a zúgolódás a Facebookon, ismerős az általam megosztott cikk alá írogat, hogy én ne nézzem hülyének őt, mert ő a Fideszre szavazott. szép napot kíván, majd privátban sérteget...Magára vette a cikkben írtakat, mintha lehülyéztem volna, de ez nem az én problémám. Küzdjön meg ő a komplexusaival, és ne kiáltson ki holmi bűnbaknak...Semmi személyes, se célozgatás nem volt, csak egy cikk, amely tetszett nekem és megosztottam. Én sem szólok bele, hogy mi van az ő üzenőfalán, söprögessen ő is a saját háza táján! Tartsuk tiszteletben a másik privát szféráját, az adatlapja olyan, mint az otthona. Senki nem korlátozhatja az embereket a szólásszabadságukban! 

Ma hanyagságomnak, vagy inkább tájékozatlanságomnak köszönhetően (kenjük az új lakásra, és a vízórákra) összefutottam "a ház egyik főnémberével", aki a vízórák leolvasása közben VÉGRE felvilágosított róla, (mert ugye  a többiek nem!) hogy a földszinten a  rácson túl. a folyosó végén éveken át praktizált egy háziorvos, akit az önkormányzat kötelezett arra, hogy a rendelőhöz akadálymentesített bejáratot csináltasson a ház oldalánál, olyat amelyet egy aktív kerekesszékkel önállóan is lehet használni. Amikor ezt elmondta, úgy megörültem, mintha nyertem volna a lottón. Nagy súly gördült le a vállamról, hogy nem kell harcolom a házzal, az önkormányzattal, senkivel, és nem fogok bezárva sem élni. Ez a jó hír nagy lökést adott a tegnapi nap folytatásaként a mai pakoláshoz az új beépített szekrénybe, a mosáshoz, és az ágyneműhúzáshoz, amit bottal totyogva követtem el, majd végezetül megszabadultam 3 zsák fölös cucctól, és szeméttől. Még van mit elpakolni, kidobni, de eltűnt a zsákhegy, ami pozitív. A gyerekszoba, mostanra annak néz ki, ami beépített szekrénnyel, és íróasztallal, amelyet porontyom a remélhetőleg  jó jegyek gyártására használhat majd. 

Miközben a kauciót lelaktuk, vettünk egy új lakást, majd én körházban pihengettem, ez idő alatt a család pár nap alatt eladta a lakásomat. Öt zűrös hónap telt el összesen! Januárban 2 hónapra átköltöztünk egy apartmanba, közben megtörtént a hitel átutalása, a kulcs átadása, és a lakásfelújítás. Március óta 5,és fél év után vége a vándormadár életnek, és újra otthon vagyunk. A költözés napja fizikailag nem terhelt meg nagyon, mert már előtte szinte mindent összepakoltam, és a cuccaink nagy részét a család házának pincéjéből kellett elhozni, nekem csak délután az új lakásba érkezést követően volt dolgom. Több munkám volt , mint hittem, mert a takarítónő, akit megbíztam a nagytakarítással, semmit nem csinált öt óra alatt, így zsákok pakolása helyett egy baráttal nekiálltunk megcsinálni az ő munkáját.Nagyon boldog voltam, de közben a költözés körüli történések miatt vegyes érzések voltak bennem. 

A legfontosabb az volt, hogy újra van otthonunk!

Négy, és fél éve laktunk az újbudai albérletben, amikor a tulaj kitalálta, hogy javíttassam meg én a fröcskölő wc-jét a saját kontómra, ekkor elgurult a gyógyszerem, mert rengeteget szívtam, és nyeltem az elmúlt években. A lepukkant lakásában, amely a hatvanas évek végén került átadásra, a festésen, és a nyílászárók cseréjén kívül soha nem újíttatott föl semmit. Ugyan az a parketta, a csúnya szürke linóleum, a rettenet ronda konyhabútor, az elégett vezetékek a falban, a fürdőszobában a helyenként majdnem leeső csempe az évek alatt eldugult wc, kád és mosdó fogadott minket 2013.-ban, mint amit újként 1968.-ban átadtak. Kivettük, mert közel volt kislányom apukája, és erre nagy szükség volt a gyermekfelügyelői nem éppen családbarát 12 órás beosztásom miatt...Négy és fél évig folyton szerelőket hívtam, mert pár hét után több konnektor zárlatos lett, ki kellett cseréltetni a biztosító ládát,vízszerelőt kellett hívnom dugulás miatt, festőt a mocskos falak miatt, időközben vízórát cseréltek, elintéztem...Minden elromlott, mert a tulaj nem törődött a lakásával, mint később kiderült, a bérlőktől várta a javíttatást...Szerelőket mindig én hívtam, de utólag levontuk az albérleti pénzből a javíttatást. Négy év után elvárta, hogy mindent én fizessek...Ekkor mondtam azt, hogy ő vállalta az albérleti szerződésben ezen munkák elvégzését, kifizetését ami a minimum azok után, hogy milyen rossz állapotban adta ki nekünk a lakást, és azt is koszosan, mocskosan...Az első naptól megszegte  a szerződést, mire is számíthatnék akkor tőle? Ezektől az őszinte szavaktól akadt ki, ki akart dobni egy nappal a következő havi bérleti díj fizetése után a kaució visszafizetése nélkül, telefonon, és fizikailag zaklatott, hogy elüldözzön minket. Nem hagytam magam, bejelentést tettem a rendőrségen, ügyvédet fogadtam, mert visszamenőleg milliókat követelt tőlem visszaminősítve albérlőből lakáshasználónak az elmúlt 4 évre visszamenőleg. Kínomban nevettem a primitív elképzelésein, és az ügyvédi leveleken, lelaktuk a kauciót, majd 3 hónap múlva vissza adtuk neki a lakáskulcsot... 2017.októberében kezdődött a cirkusz, és pár napra rá nem tudtam buszra szállni, és azóta se, az életünk megint változott...

Egy őszinte mondattól minden megváltozott...2013.szeptemberétől egy újbudai albérletben laktunk egy idős, régimódi, kissé háklis tulaj rossz állapotban lévő lepukkant másfél szobás lakásában. Hogy miért ott? Mert 5 percre lakott a gyermekem apukája. Akkoriban 50.000-60.000-ért akár felújított lakást is bérelhettünk volna, mert nem csak a lakásárak voltak a béka segge alatt, hanem az albérletek árai is. Miután 2012.-ben egzisztenciális kényszerből vérző szívvel kiadtam a dél-pesti napsütötte jó állapotban lévő lakásunkat, a nagymamám újpesti zajos főút melletti lakásának nagyszobájában húztuk meg magunkat akkor még nagycsoportos kislányommal a 7 éves Nesztával. Furcsa volt 15 év önállóság után újra egy családtagnál lakni, de próbáltam a jó dolgokra koncentrálni, a hangulatos felújított óvodára, a hosszú sétákra, a játszóterezésre az óvoda, és a ház között, az új barátokra, a kellemes kártyapartikra, és az anyagi biztonságra, mert kevés kiadásunk volt. Az együttélés 10 hónapja nem volt zavartalan, voltak viták konfliktusok, mert a két generáció közötti gondolkodásbeli különbséget az idős rokon nehezen viselte. Éppen ez volt az, ami elősegítette, hogy összegyűjtsünk annyi pénzt, hogy egy XI.kerületi albérletbe költözhessünk gyermekem apukájához közel, és így nem kellett választanom a gyermekotthoni napi 12 órás munka, és a lányom között. 2014. novemberében egy EKG vizsgálat alkalmával még újpesti háziorvosom észrevette, hogy megkapaszkodtam az íróasztalban, és mivel apósa sclerosis multiplex betegségben szenvedett ki volt élezve a betegség tüneteire, egy neurológiai beutalóval léptem ki a rendelőből, amely eredménye hónapokkal később egy pozitív típusos elváltozásokat mutató mr lelet volt, diagnózis sclerosis multiplex. Érdekes módon megkönnyebbültem,dolgoztam tovább, gyereket neveltem, éltem az életet. 2015. szeptemberétől már nem tudtam dolgozni, beszereztem egy botot mozgásszervi tüneteim miatt,2016.júniusától leszázalékoltak,2016.augusztusában felvettem a kapcsolatot kamaszkori mentorommal egy agytrénerrel, aki annak idején hosszú éveken át mellettem állt 20 éves koromtól, és segített kirántani az évek óta tartó pubertáskori depresszióból, az agytréner gép (fény,-hang készülék) segítségével akkor leérettségiztem, elvégeztem egy okj-s képzést, lediplomáztam szociális munkás szakon, férjhez mentem, és szültem egy egészséges kislányt. Vettem egy új gépet 2016.-ban és másfél év intenzív relaxálással elértem, egy általánosan nagyon békés, nyugodt lelkiállapotot,amely segítségével a napról-napra hevesebb smes tüneteket meglepően jól viselem. 2017.októberében az albérlet tulajdonosa úgy döntött, hogy kidob engem, és a kislányomat a lakásból annak ellenére, hogy addig az őszinte mondatig mi voltunk a kedvenc albérlői, akik mindig rendesen fizettek, és rendben tartották a lakását. Annyira sokkolt az élmény, hogy megmozdult alattam a föld, hogy a hónap végén nem tudtam fölszállni a villamosra két bottal sem, hogy 7 megállót megtegyek az sztk.-ig. Befeküdtem a kórházba egy szteroid kúrára, de utazni azóta sem tudtam önállóan és talán ez fáj a legjobban, jobban mint a fizikai fajdalom, amely egyre sűrűbben része az életemnek.

Ez a blog a hogyan továbbról fog szólni...Élet az új lakásban, a 4 fal közötti lét káros hatásai, és a jövő: újra úton kerekesszékkel a budapesti akadálymentesítés hiányosságai közepette.